BEMUTATÓ

Október 20-án különleges napnak nézünk elébe. Szakértő csapatunk és a JalTest anyacég egy spanyol mérnök munkatársa ellátogat Győrbe, a Szent István Egyetem épületébe, hogy egy átfogó haszongépjármű diagnosztikai bemutatót tartson a Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek tanszék és az AutóTechnika magazinnal közös szerevezésben, a Jaltest rendszeréről és annak működéséről, melyre szeretnénk meghívni Önt. A rendezvény 13-17 óra között zajlik majd. Az JalTest bemutatón túl dr. Nagyszokolyai Iván: Az Euro VI haszongépjárművek emissziótechnikája című beveztő előadását is meghallgathatják a kedves résztvevők. 


BEMUTATÓ

A JalTest eszköz hihetetlen válozáson ment keresztül megjelenése óta. Főként köszönhető ez a felhasználók visszajelzéseinek és méginkább a mérnökök kitartó fejlesztésének. Mára a márkafüggetlen teherkocsi diagnosztikák közt az egyik legkeresettebb termék a spanyol gyökerekkel rendelkező csoport által gyártott eszköz. A tudásáról most Ön is meggyőződhet, ráadásul ezúttal a fejlesztő mérnöktől is kérdezhet, ami csak eszébe jut a témával kapcsolatba.

Ha szeretne eljönni a bemutatóra, ami Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Közúti és Vasúti Járművek Tanszéke, valamint az Autótechnika folyóirat szerkesztősége által kerül megrendezésre 13 órai kezdettel, akkor kérjük regisztráljon az alábbi linkre kattintva, vagy ügyfélszolgálatunkat feltárcsázva jelezze részvételi szándékát. 

A bemutatón felül, a szakma egyik kiemelt személye, dr. Nagyszokolyai Iván bevezető előadását is végigkövethetik, melynek témája a Euro VI haszongépjárművek emissziótechnikája. 

 

 

REGISZTRÁLOK

Ãœgyfélszolgálat: (06-1) 419-8911

 

Ha bármi kérdése lenne, kérjük keressen bizalommal!

Helyszín: Győr, Egyetem tér 1. ; Széchenyi István Egyetem - Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar

Időtartam: 13.00 - 17.00

Részvételi díj: Ingyenes ; !! regisztrációhoz kötött !!

 Reméljük szeméylesen is üdvözölhetjük majd rendezvényünkön!
A JalTest csapat

 

 

 

 

Vissza